Mint azt nemcsak az amerikai, hanem a teljes nyugati világunk kollektív közvéleménye nyomon követhette, a komplett baloldal – beleértve a jelenlegi amerikai elnököt, Joe Bident is – tavaly augusztus óta egy bizonyos Kyle Rittenhouse nevű fiatal férfire a következő mondatok formájában hivatkozott: a srác, aki a „fehér felsőbbrendűséggel kapcsolatos eszméi okán gyilkossá vált”, valamint aki „közvetlen közelről békés tüntetőket gyilkolt meg Kenoshában”.
Most azonban, hogy az esküdtszék döntése alapján minden vádpont, köztük a szándékos emberölés vádja alól is felmentették Rittenhouse-t, e politikai számításból tett, tudatosan hazug mondatokból talán idővel kevesebbet hallhatunk, s így szó eshet arról a vitáról, hogy mi volt a per valódi tétje.
Hiszen nemcsak a tárgyaláson elhangzott ügyészi érvek, hanem az ügyet végigkísérő baloldali politikai kommentárok is hamar egyértelművé tették minden érdeklődő számára, hogy Rittenhouse ártatlanságán kívül egy további, igen lényeges tét forog kockán, mégpedig az, hogy
az ereje teljében duzzadó progresszív kultúrharc képes-e maga alá gyűrni azt az amerikai alkotmányt, amely több mint 230 év óta szolgál az Egyesült Államok alappilléreként.
E megállapítást nemcsak az ítéletben mélységesen csalódott demokrata csúcspolitikusok, mint példának okáért Kamala Harris alelnök vagy Alexandria Ocasio-Cortez demokrata képviselő nyilatkozatai támasztják alá, hanem azon, kifejezetten a Demokrata Párthoz köthető jogtudósok megnyilvánulásai is, akik politikai motiváltságuknak köszönhetően a teljes amerikai igazságügyi rendszer átalakítását követelik, esetenként még az esküdtszék alkalmazásának az eltörlését is.
Ami az ügyészek érvrendszerét illeti, több ízben is elhangzott az a fősodratú médiában untig hangoztatott megállapítássorozat, miszerint egyrészt semmilyen olyan cselekmény, amely a zavargáson következett be nem indokolta, hogy Rittenhouse megöljön két embert, és egyet pedig megsebesítsen, másrészt eleve kérdéses, hogy volt-e joga egy AR-15-ös félautomata fegyverrel az utcán lennie.
Az ügyészi állásfoglalás azonban kártyavárként omlott össze a tárgyalóteremben miután a vallomásokból, valamint az incidensről készült megannyi felvételből kiderült, Rittenhouse támadói közül volt, aki arcon rúgta, volt, aki két ízben nyakon ütötte egy gördeszkával, s amíg félig eszméletlen állapotban feküdt a földön egy nagyobb méretű kővel is fejbe dobta, és volt, aki fegyvert is szegezett rá.
Az ügyet nyomon követők – akárcsak az esküdtszék tagjai - már ekkor azzal szembesülhettek, hogy a Rittenhouse-t mindenáron elítélni akaró baloldali tábor az amerikai alkotmány második, 1791-ben ratifikált kiegészítését megkísérelte teljes mértékben zárójelbe tenni annak érdekében, hogy a politikai céljait elérje. Ugyanis a második alkotmánykiegészítés éppen a szabad fegyverviseléshez való jogot garantálja, amely az Egyesült Államok történelmének ismeretében - egy, a szólásszabadság jogához hasonlóan - alapvető jognak tekinthető. Mi több, szintén a törvényben foglalt jogos önvédelem esetét támasztották alá azok a médiában szándékosan elhallgatott részletek, miszerint Rittenhouse-t az említett erőszakos támadások előtt az egyik, később ártalmatlanított agresszor két ízben is halálosan megfenyegette, majd az őket körülvevő csőcseléknek azt kiáltotta, „kapjátok el”.
A tárgyalóteremben egyre inkább kifulladni látszó ügyészi narratívaképzést, majd a progresszívek számára komoly csalódást okozó ítélet közlését követően - dacára annak, hogy mind Rittenhouse, mind pedig a három ártalmatlanított támadó fehér volt - az amerikai közélet baloldali szereplői továbbra is az identitáspolitika koordinátarendszerében próbálták értelmezni az ügyet.
Joe Biden amerikai elnök – aki a tavalyi választási kampányában a politikai megosztottság árkainak betemetésével kampányolt – az ítélet után egy azonnali kommentár keretében kifejtette, a döntés, „haraggal és aggodalommal tölti el”.
Ám voltak, akik még ennél is tovább mentek: a Képviselőház igazságügyi bizottságának demokrata elnöke, Jerry Nadler azzal fenyegetőzött, hogy az ügyet szövetségi felülvizsgálatra kellene felterjeszteni, míg New York szintén baloldali polgármestere, Bill de Blasio egyenesen undorítónak nevezte az esküdtszék törvényes döntését, amely egy nyugati demokráciában példa nélkülinek mondható.
Az említettek tükrében belátható, hogy az amerikai progresszíveknek valóban nemcsak Rittenhouse-szal volt és van gondjuk, hanem a szakrális státusszal bíró amerikai alkotmány és demokratikus igazságszolgáltatás minden olyan részelemével is, amely gátat szab az egyre szélsőségesebb politikai céljaiknak.
Többek között ezen okok miatt is emelkedett a Rittenhouse-per ilyen szimbolikus és meghatározó magaslatokba, ugyanis amellett, hogy kiderült, továbbra is érvényes és működőképes az Egyesült Államok több százéves alkotmánya, a közvélemény számára végre feketén-fehéren láthatóvá vált, hogy az amerikai baloldal nemcsak a politikában, hanem már az igazságszolgáltatásban is vérszomjassá, valamint reakcióssá vált.
A szerző a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető elemzője.
